A kukorica köretdara az élelmezési célra termesztett kukorica szemtermésének abból az üvegesen kemény részébõl készül, melyben a kukorica tápanyagait (elsõsorban a keményítõjét) hemicellulóz vázanyag fóliázza le. Az 1,4-3 mm-es viszonylag durvább, kerekített, kevés mikró repedést tartalmazó, homogén szemcseszerkezet mellette kukoricafrakció:
- enzimesen lassan pépesedõ
- laktató (telítõ) hatású
- rostban gazdag jelleggel
- részlegesen emésztõdõ
- kevés energiát szolgáltató
- gluténmentes termék.
Az adott szemcseszerkezet elég kicsi ahhoz, hogy a rágóautomatizmus a falatot kellõen aprítottnak tekintse, de elég durva ahhoz, hogy a kukorica jól záró hemicellulóz vázanyagán keresztül az emésztõenzimek ne férjenek hozzá a szemcse tápanyagainak a jelentõs részéhez. A köretdara nem emésztõdõ (ballaszt) hányada kölcsönöz a terméknek rostban gazdag jelleget.
E termék a krónikus alultápláltságra természetesen nem egy ideális élelmiszer, de ha a kedves fogyasztónak az érelmeszesedés, a túlsúly, a cukorbetegség, a magas vérzsírszint, mozgásszegény életmód … inkább a problémája, akkor az iménti javallat elõjelet vált.
A rostokban szegény táplálkozás jó néhány betegség kialakulásáért lehet felelõs. Ezt támasztja alá számos nemzetközi vizsgálat, melyek során kiderült, hogy a sok rostot fogyasztó népcsoportoknál elvétve fordul elõ magas vérzsírszint, cukorbetegség, vastagbél-, illetve hasnyálmirigyrák. A rostok ugyanis serkentik a gyomor és belek mûködését, és ezzel megakadályozzák, hogy a tápcsatornába jutó, vagy az ott képzõdõ káros anyagok felszívódjanak. Csökkentik a felszívódásra alkalmas koleszterin mennyiségét is, így nyújtva bizonyos fokú védelmet az érelmeszesedés és a szívinfarktus ellen. Ráadásul étvágycsökkentõ hatásúak, és rendkívül jól kiegészítik a fogyókúrás étrendet is, hiszen gyorsítják az anyagcserét.
A fejlett országokra jellemzõ napi rostfogyasztás mindössze 20 g körül alakul. A nagy tömegben fogyasztott finomított élelmiszerek ugyanis nagyon kevés élelmi rostot tartalmaznak és gyorsan szolgáltatják az energiát. A fel nem használt energiát az ember kénytelen zsírként elraktározni. Ha pedig (úgymond) megéhezünk,- nem kivánván elszenvedni a zsíremésztésre való átállást- újabb finomított élelmiszer adaggal töltjük az energiaratárainkat.
A javasolt napi adag kb. 40 g, ami ugye éppen kétszerese a valóban elfogyasztott rostmennyiségnek.
A kukorica köretdarával részben biztosíthatjuk az optimális rostbevitelt, és vele párhuzamosan persze
fogyasszunk sok zöldséget, nem „fehérre” hántolt gabonaféléket, valóban (!!) teljeskiõrlésû lisztbõl készült sütõipari vagy saját sütésû termékeket, friss-, illetve aszalt gyümölcsöket stb.
Az alaprecept I. szerint készült kukoricaköretet (kása) a szemcsék felületén sérült vázanyagból kioldódott keményítõ kissé tapadóssá teszi. A megfõtt kukoricaköretet formatestben kihûtve, felveszi a formatest alakját.
A kihûlt –elõtte szét nem zúzott-és ebben az állapotában megszilárdult kukoricaköretet újra felmelegítve az már annyira szilárd marad, hogy galuskaszerû darabokra szaggatva levesbetétnek is felhasználhatjuk.
Az alaprecept II. szerint elkészítve –amikor is a felületen sérült vázanyagból kioldódott keményítõt eltávolítottuk- pergõs állagú és semleges ízü kukoricaköretet kapunk, amely egyúttal az emésztés kezdeti fázisában is kevéssé és lassan szolgáltatja az energiát. Természetesen a kukoricaköretet ebben a pergõs állapotában, de az alaprecept I. szerint elkészítve és szétzúzott állapotban is fogyaszthatjuk levesbetétként.
Természetesen a rizzsel vegyesen is megfõzhetjük a kukorica köretet, ekkor a rizs arányában kissé csökkentsük a fõzõvíz mennyiségét.
