Hialuronsav a szépség és az egészség szolgálatában!

2019-04-05 0 Hozzászólások

Hialuronsav a szépség és az egészség szolgálatában

A kiemelkedő vízmegkötő képességgel rendelkező hialuronsav az emberi szervezet egyik alapvető építőköve, mely többek között, az izmainkban, ízületeinkben, szemünkben, legnagyobb arányban pedig a bőrünkben található meg. Tehát, óriási szerepe van a bőr nedvességtartalmának és feszességének megtartásában, illetve fokozásában.

A hialuronsav külsőleges használata nagy segítség a bőrápolásban, ezért számos kozmetikai termékben – arckrémekben, arclemosókban, szérumokban stb. – megtalálható. Egyedülállóan erős nedvességmegkötő képessége révén, simítja a kisebb-nagyobb (elsősorban a bőr dehidratáltsága miatt megjelenő) szarkalábakat és ráncokat, illetve az erős antioxidáns hatásának köszönhetően, eredményesen veszi fel a harcot a sejteket öregítő szabadgyökök ellen. A hialuronsav részt vesz a bőr egészséges működésében és a sebgyógyítási folyamatok támogatásában is.

Belsőleg alkalmazva nem csupán a bőrre, hanem az ízületekre és a kötőszövetek állapotára is pozitívan hat, mely szintén a nedvességmegkötő képességének köszönhető. Nevezhetjük kenőanyagnak is, mely az ízületek mozgathatóságának fenntartásában játszik kiemelkedő szerepet.

Akárhonnan is nézzük, a hialuronsav elengedhetetlen anyag az egészséges ízületek, izmok, bőrszerkezet és a szemünk egészségének megőrzése szempontjából, ezért a Biogo webáruházban számos értékes hialuronsav tartalmú étrendkiegészítőt, illetve arc- és bőrápolási terméket kínálunk, hogy Ön biztosan megtalálja a legmegfelelőbbet:

 

Hialuronsav

 

 

Írta: Kis Szilvia

Címkék: hialuronsav szepseg
Minden jog fenntartva | Bio webáruház © 2024
Bio webáruház - BioGo - Bio termékek nagy választékban kedvező áron azonnal!
Kén u. 6 Budapest, Pest megye 1097
Telefon: +36/70 321 2949 $0 to $500.000 https://biogo.hu/image/cache/catalog/logo/biogo-logo1-380x232.png