Natura kuszkusz teljes kiőrlésű 500g

Vásároljon Natura kuszkusz teljes kiőrlésű 500g terméket - 530 Ft-ért

A kuszkusz észak-afrikai specialitás, az étel alapját házilag készítik. Egyenlő mennyiségű búzadarát és lisztet gyúrnak-forgatnak-ráznak, sodornak össze kevés sós vízzel addig, amíg a dara átmérője a kétszeresére nem nő és teljesen gömbölyűvé nem válik. Ekkor kevés olajjal locsolják meg. Mivel a munka nagyon fáradságos, a háziasszonyok egyszerre nagyobb mennyiséget készítenek, és a maradékot szétterítik száradni, mint nálunk a gyúrt tésztát.

A jó kuszkusz a készítés során többszörösére duzzad, de nem válik ragacsossá vagy csomóssá. Ha betartunk néhány alapszabályt, lágy, illatos és pergős lesz.

Kuszkusz felhasználása

  • Lapos cserépedénybe öntjük, majd fokozatosan 6 dl sós vizet keverünk bele, közben morzsolgatjuk, hogy egyenletesen szívja a vizet. Tíz percig állni hagyjuk, majd belekeverünk két evőkanál olajat. Két kézzel morzsolgatva alaposan fellazítjuk, majd 200ºC-ra előmelegített sütőbe tesszük 20 percre. Ekkor már erőteljesen gőzölögni fog (nagyobb mennyiségnek hosszabb idő kell). Tálalás előtt 40 gr kisebb kockákra vágott vajat dolgozunk bele (vagy két kanál olajat). A sós vizet helyettesíthetjük húslevessel is.

Vélemény írása

Kérlek lépj be vagy regisztrálj a vélemény íráshoz
  • Gyártó: Natura
  • Szállítási idő: 2-5 munkanap külső raktárról
  • Termék kód: 5997848515139
  • B35508
  • Elérhetőség: Raktáron
  • A kuszkusz észak-afrikai specialitás, az étel alapját házilag készítik. Egyenlő mennyiségű búzadarát és lisztet gyúrnak-forgatnak-ráznak, sodornak össze kevés sós vízzel addig, amíg a dara átmérője a kétszeresére nem nő és teljesen gömbölyűvé nem válik.
    Tovább a termékleíráshoz

  • 1.072 Ft
  • Nettó ár: 844 Ft

Címkék: Natura kuszkusz teljes kiőrlésű 500g, Csírák, magok, olajok

Minden jog fenntartva | Bio webáruház © 2024
Bio webáruház - BioGo - Bio termékek nagy választékban kedvező áron azonnal!
Kén u. 6 Budapest, Pest megye 1097
Telefon: +36/70 321 2949 $0 to $500.000 https://biogo.hu/image/cache/catalog/logo/biogo-logo1-380x232.png