Nature Cookta Máriatövismag-olaj 250 ml

Nature Cookta Máriatövismag-olaj 250 ml


Máriatövis, őszbogáncs, szívós tarkabogáncs


- mindhárom név egy és ugyanazon növényt jelöli, hiszen az idők során számos elnevezéssel illették.

A márványos levelű egynyári növénynek nem csak neve többféle, hanem eredetéhez is mondák, találgatások fűződnek.

A biológiai magyarázat szerint klorofillhiány okozza levelei mintázatát, melynek köszönhetően jobban beleolvadhat környezetébe, így a túlélésre is nagyobb esélye van.

A népi mese szerint viszont onnan eredeztethető mintázata, hogy Mária menekülése közben gyermekét etette, néhány

csepp anyatej pedig lehullott a növény levelére. Ettől kezdve minden máriatövis márványozott, fehér mintázatú levéllel nőtt.


A máriatövis olyan területeken is megmarad, ahol más növények kevésbé, vagy egyáltalán nem.


2013-ban ez az édeskés illatú növény elnyerte az év gyógynövénye címet a Magyar Gyógyszertudományi Társaság Gyógynövény Szakosztálya által.


Történetéhez hozzátartozik, hogy először csupán tüzelőanyagként használták, igazi jelentőségét, csak jóval később fedezték fel.

A szúrós őszirózsaféle elérheti akár a másfél-két méteres magasságot is, de legfontosabb része a magja, melyet ősi gyógyítószerként tartanak számon.



Máriatövismag-olaj a konyhában


A hideg sajtolással készült olajat használhatjuk minden olyan ételhez, amelyhez amúgy is tennénk növényi olajat.

A különleges konyhai alapanyag nagyszerű kiegészítője lehet hidegtálaknak, szendvicseknek, salátáknak. Öntetekhez adagolva is páratlan ízkombinációkat kapunk, de fogyaszthatjuk akár önmagában is.


A máriatövismag-olaj fogyasztása nem helyettesíti az egészséges életmódot és a változatos, kiegyensúlyozott étrendet.

Nem ajánlott a használata kismamáknak, szoptató  anyukáknak, pajzsmirigy-túltengésben, angina pectorisban, aritmiában szenvedőknek.


Száraz, hűvös helyen tartandó!


Tartalmaz: 100% máriatövismag-olaj


Átlagos tápérték 100 g-ban:


Energia: 3696 kJ/ 899 kcal

Zsír: 99,9 g, amelyből telített zsírok: 14,26 g

Szénhidrát: 0 g , amelyből cukrok: 0 g

Fehérje: 0 g

Só: 0 g

Vélemény írása

Kérlek lépj be vagy regisztrálj a vélemény íráshoz
  • Gyártó: Lechner és Zentai Kft.
  • Szállítási idő: 2-5 munkanap külső raktárról
  • Termék kód: 5999564984220
  • nc4851
  • Elérhetőség: Raktáron

  • Máriatövis, őszbogáncs, szívós tarkabogáncs
    - mindhárom név egy és ugyanazon növényt jelöli, hiszen az idők során számos elnevezéssel illették. A márványos levelű egynyári növénynek nem csak neve többféle, hanem eredetéhez is mondák, találgatások fűződnek.
    Tovább a termékleíráshoz

  • 3.120 Ft
  • Nettó ár: 2.457 Ft
Minden jog fenntartva | Bio webáruház © 2024
Bio webáruház - BioGo - Bio termékek nagy választékban kedvező áron azonnal!
Kén u. 6 Budapest, Pest megye 1097
Telefon: +36/70 321 2949 $0 to $500.000 https://biogo.hu/image/cache/catalog/logo/biogo-logo1-380x232.png