Olimpiq SXC Jubileum 200% 60+60db

Olimpiq SXC Jubileum 200% 60+60db

Regeneráljuk és fiatalítsuk szerveinket őssejtek segítségével!

Növeljük az őssejtjeink vitalitását a tudomány új hatóanyagaival!


Az elmúlt 10 évben sikerült olyan készítményt fejlesztenünk, amely képes a csontvelőben lévő felnőtt őssejteket mobilizálni. Elértük, hogy szervezetünk természetes úton több őssejtet termeljen, ezáltal saját maga tudja kijavítani a betegség, baleset vagy egyszerűen az öregedés által bekövetkezett hibákat. Ezek a kutatási eredmények rengeteg emberen segítettek, olyanokon is, akikről a hagyományos orvoslás már lemondott.


Tény, hogy minél több multipotens őssejt kering a perifériás érhálózatunkban, annál jobb az egészségi állapotunk, mivel a csontvelői őssejtek alkotják a szervezet természetes "megújulási" rendszerét. A tudósok megállapítása szerint 35 éves kor felett ezért gyógyulunk egyre lassabban és nehézkesebben, mert szervezetünkben az őssejtek már nem képződnek olyan mértékben, mint fiatalabb korban,


A keringő őssejtek száma azonban növelhető!


A keringő őssejtek hatékonyságát és szövetfiatalító képességét olyan természetes anyagok is képesek befolyásolni, melyek a sejtek energia-háztartását optimalizálják (NADH) és a kromoszómáink védelmét biztosítják (Astragalus membranaceus).

A készítmény egyik legfontosabb specialitása, hogy emelt NADH tartalommal bír.

A szervezetünkben lévő NADH molekulák mennyisége határozza meg azt, hogy mennyi erőnk van, mennyire vagyunk fáradékonyak, milyen a koncentrációs kapacitásuk. "Ha a testben hiányzik a NADH, az olyan, mintha egy autóból kifogyna a benzin."

Összetétele:

SXC: Elősegíti a csontvelőkben az őssejtek képződését és mobilizálását. Ezáltal a többletként jelentkező őssejtek gyorsabb és alaposabb szöveti megújulást képesek biztosítani a szerveink számára.


Őssejt: Az őssejt korlátlan számú osztódásra, önmegújulásra képes, nem specializálódott sejt, amely a szimmetrikus osztódás révén önmagához hasonló sejteket képez, és emellett elkötelezett utódsejteket is létrehoz. Az őssejtek legfontosabb tulajdonsága, hogy bármilyen szöveti sejtté képesek átalakulni, akár általános regeneráló-sejteknek is hívhatnánk őket. Kétféle őssejtet különböztetünk meg, embrionális és felnőtt őssejtet. Az embrionális őssejtek a megtermékenyítést követő 14 napig tartó sejtosztódás során keletkező hólyagcsírából származtathatóak. A felnőtt őssejtek a szöveteinkben találhatóak, továbbá a csontvelőkben keletkeznek, raktározódnak.


NADH (Koenzim-1 / Q1): A sejtek “üzemanyagának” nevezett ATP szintetizálásában játszik kulcsszerepet, úgy hogy a NADH metabolizmusa során három ATP molekula keletkezik. AZ ATP mennyisége adja az erőt az összes emberi sejtünknek! A fizikai erőnk, a gondolkodásunk, az emésztésünk, a külvilág érzékelése, egyszóval minden, ami vagyunk azt biológiai értelemben a sejtjeinkben termelődő ATP molekuláknak köszönhetjük.


A NADH a nikolinamid-adenin- dinukleolid megnevezéssel jelölt biológiai anyag rövidítése. A H betű a hidrogént jelenti. Ezt a vegyületet a Koenzim-1 (Q1) néven is ismerik. A NADH a szervezetben megtalálható legpotenciálisabb antioxidáns. A NADH minden élő növényi és állati sejtben megtalálható, minthogy alapvető fontosságú az energiatermeléshez és ezáltal minden sejt életben maradásához. Az állati sejtek több NADH-t termelnek, mivel nagyobb az energiaszükségletük is.


A legnagyobb NADH-tartalom azokban a sejtekben és szövetekben fordul elő, amelyek a legnagyobb energia-szükséglettel bírnak. Ezek a szív, az agy, az izmok, a máj és a vesék. Minél több NADH áll a sejtek rendelkezésére, annál több energiát tudnak termelni. Energia nélkül minden sejt elpusztul.


Astragalus: A kromoszómák stabilitásáért (egyben a sejtek élettartamáért) felelős a Telomer-régiók védelmét biztosítja a természetes (Astragalus membranaceus) telomeráz aktivitás növelésével. Eredményeként a testünk által szabályozott sejtosztódások száma növelhető, ami az öregedés lassulását vonhatja maga után.


Telomer: A telomer a kromoszómát alkotó DNS végén lévő többszörösen ismétlődő részekből álló szakasz.


Telomeráz: A telomeráz enzim a sejtosztódáskor megrövidített telomer szakaszt hosszabbítja meg, ezáltal a lehetséges osztódások számát növeli.


Flavonoidok: Védik a sejteket a szabadgyökök romboló hatásától. Védelmet nyújtanak az őssejteknek, hogy károsodás nélkül jussanak el a regenerálandó területre.


Összetétel “A” kapszula:


77 fajta jelentős polifenol/flavonoid tartalommal rendelkező gyümölcsök, virágok, magvak, gyógyfüvek, fűszerek, gyökerek, levelek (lásd a doboz oldalán), Radix Astragali, Astragalus membranaceus (Fisch). Bunkge Astragalus Linn gyökér kivonat, kapszula borítása: zselatin (zselésítő anyagok: hipromellóz, gellángumi).


Hatóanyag napi 1 kapszulában:

Astragalus gyökér 200 mg – ebből Astragalosidok 1 mg

Összetétel “B” kapszula:

Kendermag szárított őrlemény, L-karnitin, Ganoderma Lucidom szárított őrleménye, kukorica bajusz szárított őrleménye, kukorica bajusz szárított őrleménye, koenzim Q10, spirulina alga por, klorofill, lícium gyümölcs szárított őrelmény, fucoidan szárított őrlemény (barna alga kivonat) NADH, L-arginin, kapszula borítása: zselatin (zselésítő anyagok: hipromellóz, gellángumi).


Hatóanyag napi 1 kapszulában:

Kendermag: 121,8mg

Ganoderma Lucidum: 50mg

L-karnitin: 70mg

L-arginin: 3,2mg

KoenzimQ10: 5mg

NADH: 10mg

Astragalus gyökér kiv.: 200 mg

Flavin77 bioflavonoidok: 283mg

Javasolt felhasználás:

Napi 1 db A kapszula, napi 1 db B kapszula szájon át, valamint igény szerint napi 2-3×1 kapszula is fogyasztható.

Vélemény írása

Kérlek lépj be vagy regisztrálj a vélemény íráshoz
  • Gyártó: Slimbios
  • Szállítási idő: 2-5 munkanap külső raktárról
  • Termék kód: 5999567720962
  • olimpiq120
  • Elérhetőség: Raktáron
  • Regeneráljuk és fiatalítsuk szerveinket őssejtek segítségével!Növeljük az őssejtjeink vitalitását a tudomány új hatóanyagaival!
    Az elmúlt 10 évben sikerült olyan készítményt fejlesztenünk, amely képes a csontvelőben lévő felnőtt őssejteket mobilizálni. Elértük, hogy szervezetünk természetes úton több őssejtet termeljen, ezáltal saját maga tudja kijavítani a betegség, baleset vagy egyszerűen az öregedés által bekövetkezett hibákat.
    Tovább a termékleíráshoz

  • 27.777 Ft
  • Nettó ár: 21.872 Ft

Címkék: őssejt, szervezet regenrálása

Minden jog fenntartva | Bio webáruház © 2024
Bio webáruház - BioGo - Bio termékek nagy választékban kedvező áron azonnal!
Kén u. 6 Budapest, Pest megye 1097
Telefon: +36/70 321 2949 $0 to $500.000 https://biogo.hu/image/cache/catalog/logo/biogo-logo1-380x232.png